Nyitólap
Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny – Kárpát-medencei döntő
Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny – Kárpát-medencei döntő
Szauervein Gyula 11.A-G osztályos tanuló képviselte iskolánkat az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei országos döntőjében a szakképzési/technikumi kategóriában.
Ebben a tanévben a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium immáron 34. alkalommal szervezi meg ezt az erőpróbát. Ezt a fordulót a kialakult járványügyi helyzet miatt online formában tudták lebonyolítani 2022. február 25-én. Ezen a napon a nevezési felületre belépve lehetett letölteni a tollbamondás hanganyagát. A versenyző saját iskolájában írta meg a tollbamondást. A feladatlap kitöltésére a MOODLE rendszeren keresztül került sor. A regisztrált versenyző meghívást kapott a rendszerbe, és adott időintervallum alatt oldotta meg a kapott feladatokat.
Nagy örömünkre Gyula a 18. helyen végzett.
SZÍVBŐL GRATULÁLUNK NEKI, akárcsak felkészítő tanárának, Widder Lászlónak is.
Pályaorientációs tájékoztató 11-es évfolyamnak és szüleiknek
Pályaorientációs tájékoztató 11-es évfolyamnak és szüleiknek
Tisztelt Szülők! Kedves tanulók!
Az alábbi témákat érintő tájékoztatóra várjuk Önöket/Benneteket:
• Munkaerőpiaci trendek.
• Képzési programok.
• Továbbtanulás vagy munkavállalás?
• Az önismeret fontossága: a készségek, képességek felmérésének lehetőségei.
• Az egyes országok egyetemi rendszerének jellemzői.
• A felvételi feltételek és a folyamat.
A beszélgetéssel egybekötött előadást Könczey Kinga, pszichológus és közgazdász, egyetemi oktató tartja, a Global Studies szakmai igazgatója, aki sokéves hazai és külföldi egyetemi tapasztalatokkal és kapcsolattal rendelkezik.
Időpont, helyszín:
- 2022.03.28. 18.30
- ONLINE TEAMS platform: BMSZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum Szülői tájékoztató
Ideiglenes felvételi sorrend
Kedves 8. osztályos Tanulók, Tisztelt Szülők!
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a bekerülés a többszörös jelentkezések miatt a rangsorban magasabb helyezési számokkal is lehetséges, hiszen nem ismert, hogy az ide jelentkező diákok mely más intézményeket, illetve képzéseket jelöltek meg adatlapjukon. A módosítás során - ha iskolánkat legalább egy képzésre megjelölték - lehetőség van további kódokat, azaz képzési típusokat is megjelölni. A módosítás során tanulmányi területet törölni nem lehet, azonban azok eredetileg beírt sorrendje átalakítható, illetve új tanulmányi terület felvételére is van lehetőség, de utóbbira csak olyan középfokú iskolában, amely az eredeti tanulói adatlapon szerepelt. Új tanulmányi terület csak a már szereplő iskolákon belül, és csak az érintett középfokú iskolával történt előzetes egyeztetés alapján jelölhető meg. Az egyeztetés tényét a középfokú iskolába eredetileg benyújtott jelentkezési lapon kell feltüntetni.Új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon feltüntetni! A módosító tanulói adatlap kitöltésével a korábban kitöltött tanulói adatlap érvényét veszti. A módosítás menetéről az általános iskola ad tájékoztatást. A módosításra a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerben van lehetőség 2022. március 21-22-én a felvételi lapok kitöltésével megegyező módon, azaz:
- a jelentkezők, akiknek felvételi lapjait az általános iskola készítette el, a módosítást a tanuló általános iskolájában végezhetik el;
- az egyéni jelentkezők a KIFIR felvételi lap kitöltő rendszer egyéni jelentkezők számára készített felületén, önállóan végezhetik el.
Ideiglenes felvételi jegyzékek tagozati kódok szerint:
- 1301 - Elektronika és elektrotechnika ágazat – magyar nyelvű
- 1302 - Elektronika és elektrotechnika ágazat – angol két tanítási nyelvű
- 1303 - Elektronika és elektrotechnika ágazat – angol nyelvi előkészítő
- 1304 - Informatika és távközlés ágazat – magyar nyelvű
- 1305 - Informatika és távközlés ágazat – angol két tanítási nyelvű
- 1306 - Gépészeti ágazat – magyar nyelvű
- 1307 - Gépészeti ágazat – német két tanítási nyelvű
- 1308 - Specializált gép- és járműgyártás ágazat – angol nyelvi előkészítő
- 1309 - Specializált gép- és járműgyártás ágazat – emelt szintű képzés
- 1310 - Orientációs év