Ismét siker az Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyen
Szauervein Gyula 11.A-G és Szondi Márk 9.D osztályos tanulók képviselték iskolánkat az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny budapesti fordulóján a szakképzési/technikumi kategóriában.
Ebben a tanévben a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium immáron 34. alkalommal szervezi meg ezt az erőpróbát.
Ezt a fordulót a kialakult járványügyi helyzet miatt online formában tudták lebonyolítani 2021. december 2-án.
Ezen a napon a nevezési felületre belépve lehetett letölteni a tollbamondás hanganyagát. A versenyző saját iskolájában írta meg a tollbamondást.
A feladatlap kitöltésére a MOODLE rendszeren keresztül került sor. A regisztrált versenyző meghívást kapott a rendszerbe, és adott időintervallum alatt oldotta meg a kapott feladatokat.
Nagy örömünkre GYULA megnyerte a versenyt.
Így ő, illetve a 2., 3., 4. helyezettek (más budapesti iskolákból) képviselik Budapestet a gyulai Kárpát-medencei döntőben. S ne feledkezzünk el Márkról sem! Ő a 4. helyen végzett, így épp lecsúszva a döntőbe jutást. De ez is nagy teljesítmény. Majd jövőre biztos sikerül neki is.
SZÍVBŐL GRATULÁLUNK NEKIK.
Továbbá sok sikert kívánunk Gyulának a februári 25-i döntőhöz.